„Aranyálmok” pályázat 2022

Kedves pályázók

A szervezők nevében köszönjük a beküldött műveket! Örömmel tapasztaltuk, hogy az idei évben is nagy számban érkeztek hozzánk látni- és olvasnivalók, melyből a zsűri a beküldött pályamunkák értékelésekor az egyediséget, a fantáziát, a letisztult gondolatiságot, a témát leginkább megragadó alkotásokat díjazta. Ennek eredményeképpen a következő helyezések születtek:

Alsó évfolyam:

1-2. osztály, rajz kategória:

1. helyezett: Lukácsi Anna, 2. osztályos tanuló: Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola, Répcelak

2. helyezett: Badics Emma 1. osztályos tanuló: Nádasdy Tamás Általános Iskola, Sárvár

3. helyezett: Mészáros Péter 2. osztályos tanuló: Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty

3-4. osztály, rajz kategória:

1. helyezett: Horváth Borbála, 4. osztályos tanuló: Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola, Gyöngyösfalu

2. helyezett: Vincze Sára 4. osztályos tanuló: Bersek József Általános Iskola Horvátzsidányi Tagiskolája, Horvátzsidány

3. helyezett: Dóró Jennyfer 4. osztályos tanuló: Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola, Bük, és Graszl Hanna 3. osztályos tanuló: Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola, Répcelak 

Különdíj: Kovács Flórián 4. osztályos tanuló: Bersek József Általános Iskola Horvátzsidányi Tagiskolája, Horvátzsidány

Felső évfolyam, próza kategória:

1. helyezett: Erős Vivien 5. osztályos tanuló: Nádasdy Tamás Általános Iskola, Sárvár, és Nyul Evelin 8. osztályos tanuló: Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty      

3. helyezett: Tóth Zsófia 5. osztályos tanuló: Rábapatyi Arany János Általános Iskola

Különdíj: Tóth Lilien 7. osztályos tanuló: Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty

A nyertes pályázók értékes könyvutalványokkal gazdagodnak, melyet postai úton fogunk eljuttatni az iskolák részére!

Ezúton gratulálunk minden résztvevőnek a szép és igényes munkájához!

1-2. osztály, rajz kategória

3-4. osztály, rajz kategória

Különdíj

Kovács Flórián

Különdíj

4. osztályos tanuló

Bersek József Általános Iskola Horvátzsidányi Tagiskolája, Horvátzsidány

A varázslatos bambusz

 

Egy szép nyári reggelen friss forrásvízért indultam.

Egyszer csak megakadt a szemem egy boton.

– Segíts, kérlek segíts! Meglásd jó tett helyébe jót várj! – könyörgött a bot.

Én megfogadtam a tanácsát, ezért hazavittem. Otthon beleültettem egy nagy cserépbe. Másnap ugyanúgy elkezdett hozzám beszélni.

– Gondozz! Locsolj meg! Meglásd, jó tett helyébe jót várj!

Én megint szót fogadtam a botnak és meglocsoltam.

Teltek-múltak a napok, az én botom pedig mindig nagyobb és zöldebb lett. Akkor jöttem rá, hogy az nem egy bot, hanem egy bambusz.

Egyszer egy órára elmentünk otthonról. Mire visszaértünk, füst borította az egész házat. Bementem megnézni, hogy mi füstölög. De amikor bementem, összeestem a sok füsttől. Óvatosan odakúsztam a bambuszomhoz és azt kértem tőle:

– Segíts, kérlek segíts!

Erre a bambusz szépen lassan mély levegőket vett. Magába szívta az összes füstöt, így kitisztult a levegő, én is jobban lettem. Nagyon hálás voltam neki.

Megtanította nekem, hogy ápoljam és védjem a növényeket és azt is, hogy jó tett helyébe jót várj!

Felső évfolyam, próza kategória

Erős Vivien

1. helyezett

5. osztályos tanuló

Nádasdy Tamás Általános Iskola, Sárvár

Bezárt ajtók mögött

2069 december van. A kandallóban ropog a tűz, a szobát meleg fény járja át. Ülök a karosszékemben. Körülöttem három, vidám kisgyermek játszik. Nagy zsivaj, szívemben melegség, ugyanakkor gondolataimban fura érzések kavarognak. Bizony. Pontosan 50 évvel ezelőtt kisgyermekként ültem a kanapén édesanyámmal, mikor az esti hírekben szörnyű dolgot láttam. Kína, Vuhan, ahol az emberek titokzatos módon összeestek az utcán. Valami különös vírus fertőzi az emberiséget. Ekkor még nem tulajdonítottam neki különös szerepet. Napról- napra többet foglalkozott vele a média, a sajtó, mígnem Magyarországot is elérte- meséltem a gyerekeknek.

Az első esetet az akkori miniszterelnökünk március 4- én jelentette be. Létrehozták az Operatív Törzset, akik tudósítottak a mindenkori helyzetről. Aztán jött a bejelentés. Sosem felejtem el, péntek este volt. Hétfőtől bezár az iskola, aki teheti, maradjon otthon. Fura szavakat kezdtem hallani, homeoffice, meg digitális oktatás. Uramég, mi lesz most!  Bevallom, 10 évesen nem értettem mi történik körülöttem. A világhálón, a médiában, a rádióban minden erről szólt. Tudtam, valami nagy baj lehet. Az osztálytársaimmal azonnali levelezésbe kezdtünk, és mit sem sejtve először kicsit örültünk is, hogy nem kell iskolába menni. Egy pár nap alatt az online világban találtuk magunkat. Tanáraink emberfeletti erővel azon voltak, hogy a tudást átadják ebben a különös helyzetben. Nagyon nehéz volt. Mindenkinek. A mindennapok küzdelme, nekünk, gyerekeknek az új tanulási forma, a felnőtteknek az új helyzetek. Közben folyamatosan figyeltük a napi eseményeket. Covid-19. Igen, már egyre többet tudtak a tudósok és a víruskutatók. Megváltozott az életünk, miközben kimentünk a bátyámmal az erkélyre levegőzni, láttuk az üres focipályát, a játszóteret, ahol máskor boldog gyerekek játszottak. Mindez megszűnt. Néhány maszkos embert láttunk csak, amint boltból siettek haza. Ijesztő volt. Anyukám nem engedte, hogy elmenjek vele boltba, álltam az előszobában és elköszöntem. Arcán a maszk, kezében egy pár gumikesztyű, zsebében kézfertőtlenítő. Szörnyű! Mi lesz velünk így?- arcomat szomorúan a kezembe temettem. Teltek a napok, sok időt töltöttem tanulással. A tanév lassan véget ért. Igyekeztem az anyukám által elvárt teljesítményt hozni, de nagyon szomorú voltam. Nem a megszokott évzáró volt. Olyan, amilyet előtte elképzelni sem tudtunk. Hiányoztak az osztálytársak, a barátaim. Már nem ölelgethettem meg őket. Fáradtan, az online oktatás után meggyötörve, fura érzésekkel ballagtam haza, kezemben a bizonyítvánnyal. Az a nyáriszünet is más volt. Nem volt nyaralás, nem volt együtt töltött idő a nagyiéknál, sem azok a jó rendezvények. Szeptember 1. becsengettek. Végre, újra jelenléti oktatás!  A kapuban lázmérés, fertőtlenítés, arcunkon a maszk. Arra már minden gyerek tudta, hogy néz ki a koronavírus, mi az a pandémia, kik az Operatív törzs tagjai. Megismertük M. Cecíliát, Gy. Pál nevét és pontosan tudtuk, hogy péntekenként újabb és újabb intézkedések bejelentését hallhatjuk majd. Megtörtént a várva várt dolog. Van oltás. Karikó Katalin, egy magyar tudós, társaival együtt kifejlesztette az mRNS vakcinát. Az emberek nagy része várta, az ország összes részén Covid oltópontokat állítottak fel.

Mindenkit arra kérünk, menjen oltakozni!- jajj, de sokszor hallottam ezt a tv- ben, rádióban. Az iskolában a nagy óvatosság ellenére is sokan megbetegedtek a vírustól. Ilyenkor elrendelték a karantént. Bizony, számtalanszor be lettünk zárva. Sajnos a családunkból is kerültek kórházba. Ez a betegség ugyanis súlyos tüdőgyulladást okoz. Emlékszem, amikor a nagymamám hívta anyukámat, hogy nagy a baj. Rettegett a világ. Már nem szívesen néztük az esti híradásokat. Folyton a kimerült orvosokról, ápolókról és a lélegeztetőgépre került betegekről szólt. Napi adatokat közöltek az elhunytak számáról. Ez az időszak a maga nehézségeivel nagyon megviselte az egész világot. Az embereket futószalagon tesztelték, ha valaki észlelte magán a tüneteket, sokszor saját pénzen, otthon tesztelte magát. Még visszaemlékezni is szörnyű, így 50 év után. Emlékszem, milyen rossz volt, mikor az ember orrába feldugták azt a hosszú pálcikát, sajnos nekem is volt benne részem. Az egészségügy nem bírta a terheket, műtéteket halasztottak el sorban. Egyik reggel nálunk is csörgött reggel a telefon. A kórházból hívták anyukámat, hogy elmarad a mandulaműtétem. Kicsit még örültem is neki, de egy nyugalmasabb időszakban végül sor került rá. Belegondoltam sokszor, hogy az emberekkel mi lesz, akik nem kapják meg időben a kezeléseket. Pár év múlva esetleg azért lesz nagyobb bajuk, mert a Covid miatt senki nem tudott foglalkozni velük. Elkeserítő ez a helyzet. Ki lesz majd ezért a felelős?- gondoltam magamban. Aztán sorra újabb szavak robbantak be a köztudatba: delta, afrikai variáns, omikron. Igen, így nevezték el a mutánsokat, amik továbbra is megkeserítették az emberek életét. Közben teltek a hónapok nagyrészt felvették az emberek a második, harmadik, sőt a negyedik oltást is. Ez persze óriási indulatokat váltott ki. Voltak a vírustagadók, a kanapévirológusok, az oltásellenesek, az oltottakkal szemben sokszor vitába is szálltak. Az emberek kezdtek egymás ellenségei lenni. Már semmi nem volt olyan, mint rég. Emlékszem iskolánkból pedagógusok mentek el, akik nem akarták felvenni az oltást. Nem volt ez jó senkinek, de a szabályokat be kellett tartani. Azok mindenkire vonatkoztak. Több országban tűntettek is, mert kötelezővé akarták tenni mindenki számára az oltást. Aztán kezdtek elcsitulni a kedélyek. Lassan csökkent a megbetegedések száma is. Úgy tűnik az ember győzedelmeskedett a vírus felett. Ez egy óriási világjárvány volt, bekerült a történelemkönyvekbe is, erről már anyukátok is tudna mesélni. Nagyon lassan tért vissza a normális élet, az emberek nagyon sokáig nem mertek közeledni egymáshoz, főleg az idős hozzátartozókhoz, akik amúgy is veszélyeztettek voltak mindvégig. Most itt ülünk együtt, szeretném, ha közösen gyújtanánk egy gyertyát azokért, akiket a családtagjaik a vírus miatt vesztettek el.

Mama, ugye velünk nem fog ilyen történni?- kérdezte tágra nyílt szemekkel az egyik kisunokám. Remélem, hogy nektek egy békés, boldog, és egészséges jövőtök lesz!

A szobában csend volt, és meghatottan megöleltük egymást.

Írta: Erős Vivien

Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola

5. c osztály

Magyartanár: Dr. Horváth Péterné

Nyul Evelin

1. helyezett

8. osztályos tanuló

Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty

Laci te, hallod-e?

Talán te már a jövő nemzedékének gyermeke vagy? Jó helyen jársz. Az imént megfordult a fejemben, hogy vajon, ha ezt olvasod, mi jár a te fejedben. Engem gondolataim elárasztanak, s nem tudok rendet tenni köztük. A saját jövőmön és a te jeleneden gondolkodom. Töröm a fejem, hogy miként mondjam el neked, tálaljam neked képzetemet. A suliban éppen Kosztolányiról tanulunk. Az ismert író, költő a gondolatok és érzések forrását, valamint azoknak jelentőségét vizsgálja. Most én is ezt teszem. Érzelmeim kavarognak bennem. Stresszelek, hogy miként teljesítek majd az órákon. Hátam megfeszül, ha rossz választ mondok. Szünetekben barátaimmal nevetek. Otthon kellemes légkör fogad, anyukám szerető ölelése megnyugtat. Téged van, aki megnyugtat?

Egy késői sétám során azon kaptam magam, hogy nem aggódom semmi miatt és gondtalannak éreztem magam. A te jeleneden gondolkodtam csupán. Elképzeltem, hogy te mit érzel, amikor meglátod azt az embert, aki a világot jelenti neked. Mi jut eszedbe először, amikor valaki olyantól kapsz ajándékot, akire nem számítottál? Szoktál keresni mélyebb jelentést a dolgokban? Most elmesélek neked egy történetet. Volt egyszer egy kislány, aki szeretett olvasni. Érdekelték azok a könyvek, amelyekben az író nem hétköznapi témákat boncolgat. Sokszor találkozott azzal az érzéssel, hogy a cselekmény gyakran párhuzamba állítható volt a saját történetével. Éppen egy könyvet olvasott a kedvenc írójától és megakadt a szeme egy soron: Mi tart vissza? Egyszerű kérdés és ráadásul bármelyik könyvben előfordulhat. Mégis egyből tudta mire gondoljon. Éppen egy pályázatra írt egy történetet, de sokszor elbizonytalanodott, hogy nem-e tért el a témától és vajon elég jó-e az irománya egy pályázathoz. Majd jött ez a sor: Mi tart vissza?-elgondolkodott. Szorongott, hogy talán nem fog nyerni? Nem. Félt, hogy majd kinevetik miatta? Nem. Igazából nem talált rá nyomós okot, hogy ne dolgozzon tovább tervein. Így hát folytatta, amit elkezdett. Aztán nem jött az ihlet. Felment a netre, hogy megnézze kedvenc írónője közölt-e valami újat a közösségi oldalán. Egy bejegyzésben egy rajongó az írónő egyik kijelentését posztolta ki, ami így szólt: Olykor a lehető legegyszerűbb kérdéseket a legnehezebb feltenni. Nem hitt a véletlenekben, de most nem is tudta hová tenni ezt a mondatot. Aztán elmélázott, és rájött, hogy azért nem tudta hová tenni az írónő szavait, mert nem tudta feltenni a megfelelő kérdést. Mi lehet a megfelelő kérdés? Rájött. Egy valóban egyszerű kérdés, ami habár egyszerű mégis mindenki számára más jelentéssel bír. Te miért élsz? Nem hiába tette fel ezt a kérdést és nem hiába mondta, hogy mindenkinek más jelentéssel bír. Vannak, akik ha meghallják ezt a kérdést, egy személyre gondolnak. Akadnak páran, akik egy-egy sportot neveznek meg. Előfordulnak olyanok is, akik azt mondják, hogy a családjukért élnek. Sokaknak viszont még továbbra is ott lóg a fejük felett ez a kérdés, nem tudják rá a választ. Te is közéjük tartozol? Nem gond. Talán nem is feltenni nehéz ezt a kérdést, hanem választ adni rá. A lány sem tudott felelni a kérdésre, így hát továbbhaladt teendőivel.

Talán most azon gondolkodsz, mégis miért meséltem neked ezt a történetet. Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy ez a kislány sokszor párhuzamba vonja a könyvben történteket a saját történetével? Most te voltál ez a kislány, aki ezzel a cselekménnyel azonosult. Lehet, hogy kevés dologban találtál azonosságot, lehet, hogy mindenben. Vagy talán semmiben? Kétlem.

Te ugyanúgy elgondolkodtál a kérdéseken, ahogyan a kislány tette. Éppúgy tudtál rájuk vagy éppen nem tudtál rájuk válaszolni, ahogy a kislány tette. Előfordult már veled, hogy valakiről azt gondoltad, semmiben nem tudsz vele együttérezni, azonosulni vele? Igazából tudnál. Ha mindannyiunk egy kicsivel jobban foglalkozna a másikkal rájönne, hogy nem nehéz másokkal együttérezni. Az esti sétám során elhaladtam egy magas, jókiállású férfi mellett, aki nem a legtiszteletreméltóbban beszélt egy másik férfival. Egyből ítélkeztem. Aztán beszélgetésüket tovább hallgatva megcsapta az a szófordulat a fülem, hogy: Én csak jót akartam magának. Később kiderült, hogy a magas férfi az imént védte meg egy zsebtolvajtól a férfit. Ítélkeztem, s egyből az jutott eszembe, hogy ezzel a férfival én semmilyen mértékben nem tudok azonosulni. Valójában de. És miután elmondom, hogy miért valószínűleg te is azon kapod magad, hogy valamilyen módon hasonszőrű vagy a férfival. Velem is előfordult már olyan, hogy valakinek jót szerettem volna, mégis az ellentétjét hitte. Bizonyára veled is volt már ilyen.

Kedves jövő gyermeke! Ha idáig eljutottál szeretném veled tudatni, hogy másokkal együttérezni, azonosulni nehéz dolog. Néha talán lehetetlennek tűnik. Hidd el, veled sem fog tudni mindenki, vagy talán nem is akar. Szeretném, ha szem előtt tartanál másokat is. Ne légy előítéletes. Légy nyitott és a világ is nyitott lesz feléd. Ha esetleg elbizonytalanodnál, és nem tudnád merre felé indulj, gyere vissza s majd segítek én.

(Nyul Evelin, 8. osztály, Rábapatyi Arany János Általános Iskola​

Tóth Zsófia

3. helyezett

5. osztályos tanuló

Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty

Egy hosszú út

Meleg nyári délután volt. Kiki a róka kényelmesen elhelyezkedve épp a fotelben olvasott egy cikket. A messzi és gyönyörű Párizsról szólt, és elmélázott, hogy milyen szép is lehet kivilágítva az Eiffel-torony. A rókalány felkiáltott: – Elmegyek és körbe járom a világot!

Felhívta a barátnőjét, hogy elújságolja neki a nagy hírt. Barátját, a jegesmacit, Evelinnek hívták.

-Szia Kiki!-köszönt a medve.

-Szia Evelin! Mi járatban ott az Északi-sarkon? -kérdezte Kiki.

-Velem semmi különös, most eszem az ebédet, frissen fogott halat.

-Ó! akkor jó étvágyat!

-Köszi.

-Na mindegy! Az a lényeg, elterveztem, hogy körbe járom a világot!-újságolta a róka.

-Veled tarthatok?-kérdezte érdeklődve a maci.

-Persze!- kiáltotta a másik boldogan.

-Holnap pontban reggel kilenckor elindulok érted!

-Rendben akkor holnap, szia!-mondta Evelin és elköszönt.

Lassacskán esteledett. A kisróka megvacsorázott, és lefeküdt. Aludni nem tudott. az ágyban feküdve egyre csak arra gondolt, hogy másnap mennyi dolga lesz. Összepakolni a dolgait, ételt/szendvicseket késziteni, egyszóval felkészülni a nagy útra. Ahogy ezeken gondolkozott álom szállt a szemére és mélyen elaludt. Csak az óra csörgésére riadt föl és mormogta magában:

-Úristen már nyolc óra!

-El kell indulnom.

-Várjunk csak! De még össze se pakoltam!

A fáradt Kiki végigrohanta az egész házat mire összeszedett mindent. Végül kirohant az üregből, el egészen a kikötőig, éppen hogy elérve a hajót. Két nap hajózás után  már látszódott az Északi-sark széle, Evelin már ott integetett a távolban egy igluból . A hajó kikötött, és a rókalány kiszállt.

-Szervusz barátnőm!-köszönt a kisróka.

-Szia!-köszönt a maci.

-Brrrrrr. de hideg van!-didergett.

-Hát igen, nálunk már csak ilyen az idő! -viccelődött Evelin.

-Na gyere, menjünk be az igluba!

-Örömmel!-Jelentette ki a fagyoskodó róka.

Beesteledett. Aludtak egy-két órát, de már indult is a hajó vissza. Gyorsan összeszedelőzködtek és felszálltak  a hajóra.

– Nahát!-csodálkozott Evelin.

– Mi az te még nem ültél hajón?-kérdezte csodálkozva Kiki.

-Nem!  De ami azt illeti, máshol sem voltam nagyon. – Ez az első utam -fűzte hozzá izgatottan a medve.

-Akkor most megtudod milyen egy igazi kaland!

A hajóval visszaértek a kikötőbe ahol a róka felszállt, de most nem szálltak ki.

-Nem ide jöttünk?-kérdezte a jegesmaci.

-Nem! Továbbhajózunk és meg sem állunk a célig!

Hamarosan átszálltak egy repülőre, hogy ne autóval kelljen utazniuk – ami jóval több időt vett volna igénybe. A reptéren megvették a jegyeket. Amint felszálltak, egy-két óra után megint beesteledett.

-Már késő van, én mindjárt elalszom!-ásított Kiki.

-Én nem tudok aludni -mondta remegve a medve.

-Hogy – hogy? Baj van?

-Tériszonyom van…..-vallotta be Evelin.

Végül elkezdtek beszélgetni és elaludtak. Másnap reggel arra ébredtek, hogy leszállt a gép Olaszországban.

-Na, keljünk fel és keressünk egy kávézót ahol reggelizni lehet!-jelentette ki a rókalány.

A két lány feltápászkodott és elindultak az egyik városba. Találtak egy kávézót és beültek. Találkoztak egy pincérrel és a kisróka elkezdett valamit hablatyolni:

-Bonjour!-köszönt.

­-Te meg miket beszélsz Kiki?

­-Ez Francia! Na, majd én!

Nehezen de megrendelték a reggelit. Megették és elindultak a híres – neves pizzai-ferde torony felé. Mire odaértek, kigyúltak az esti fények, de igy volt csak igazán szép! Csináltak egypár fényképet és visszatértek a szálláshelyre, amit kibéreltek még előre. Bekászálódtak az ágyukba és kényelmesen elhelyezkedtek. A maci így szólt:

-Milyen gyorsan telnek a napok!

A kisróka nem válaszolt, ő már mélyen aludt és mormogott. Mindenféle járt a fejében, az is, hogy mennyi új barátot szerezhet még az út során, meg az is, hogy hova mennek holnap.

Hajnaltájban a kis Kiki felébredt hogy szomjas. Kiment a konyhába egy pohár vízért. Az ablak éppen nyitva volt és kellemes meleg szűrődött be a kis résen. A rókalány éppen csak félfüllel hallotta a madárcsicsergést, de gyönyörűnek találta. Ahogy közeledett az ablakhoz,  egyre szebben és hangosabban hallatszott a madárcsicsergés. A kis Kiki azt gondolta magában hogy órák hosszat el tudná hallgatni ezt a szép éneket. Azt gondolta, Evelinnek is hallania kéne ezt,  náluk úgyse nagyon járnak madarak. A rókalány visszament a szobába hogy felébressze útitársát.

-Pssszt! Evelin!

-Mi az?-kérdezte fáradtan a maci.

-Gyere ki a konyhába!

-Neked is jó reggelt Kiki……..-mormogta morcosan.

De azért a jegesmedve is kiment az étkezőbe. Ahogy meghallotta a madárcsicsergést, úgy érezte új erőre kap. Ott hallgatóztak órák hosszat.

Másnap újra útnak indultak. Teltek- múltak a napok, voltak már Kínában, Franciaországban, Brazíliában, Oroszországban és még sok más helyen is.

Végül csak vége lett az utazásnak, és haza kellet vinni Evelint is. Újra hajóra szálltak és elhajóztak az Északi-sarkra. A maci egész úton azon törte a fejét, hogy nem gondolta volna, hogy azt is megéli, hogy egyszer eljut Olaszországba. Két nap múlva megérkeztek az Északi-sarkra, és a kikötőben elköszöntek egymástól.

-Szia Evelin! Vigyázz magadra! Hamarosan újra meglátogatlak!

-Szia Kiki! Köszönöm  ezt a felejthetetlen utazást!- búcsúzkodott a jegesmedve.

-Nincs mit! Nekem is örömöt okozott hogy te is eljöttél!

Már csak azt lehetett látni, ahogy a medve a távolban integet. Lassan eltünt a horizonton az a kis pont is. Újabb két nap múlva hazaért a kisróka is. Fáradtan bebújt az üregébe és lekucorodott a fotelbe. Másnap felébredt és eszébe jutott ,hogy nem pakolt ki a bőröndből. Visszament a nappaliba de a bőröndben nem volt semmi…

-De jó is volna egy ilyen utazás! – ábrándozott a kis rókalány.​