Az iskolánk névadójáról, Arany Jánosról 2023. 03. 03-án emlékeztünk meg. Iskolánk 8. osztályos tanulói versek, visszaemlékezések és a költők egymáshoz írt levelei segítségével felidézték Arany és Petőfi legendás barátságát. Ekkor került sor a tankerület iskolái között meghirdetett „Aranyálmok” pályázatra beküldött rajzok, versek és prózai alkotások legjobbjainak díjazására is.
Az idei évben is nagy számban érkeztek hozzánk látni- és olvasnivalók, melyből a zsűri a beküldött pályamunkák értékelésekor az egyediséget, a fantáziát, a letisztult gondolatiságot, a témát leginkább megragadó alkotásokat díjazta. Ennek eredményeképpen a következő helyezések születtek:
Alsó évfolyam: 1-4. osztály
A legötletesebb alkotások rajz kategóriában:
Szemes Fanni (Sárvári Nádasdy Tamás Ált. Isk., 2. o.)
Marton Réka (Rábapatyi Arany János Ált. Isk., 2. o.)
Nagy Eliza (Sárvári Nádasdy Tamás Ált. Isk., 1. o.)
A legötletesebb alkotások próza kategóriában:
I. Poór Gabriella (Gyöngyösfalu, dr.Tolnay Sándor Ált. Isk. 4.o.)
II. Krausz Gabriella (Gyöngyösfalu, dr.Tolnay Sándor Ált. Isk 2.o.)
II. Iszak Mihály Ferenc (Gyöngyösfalu, dr.Tolnay Sándor Ált. Isk. 2.o)
Felső évfolyam: 5-8. osztály
A legaranyosabb költemények:
I. Horváth Milán (Szelestei Ált. Isk., 8. o.)
II. Al-Shamiry Leila (Sárvári Nádasdy Tamás Ált. Isk., 8. o.)
III. Fider Péter Bálint (Sárvári Nádasdy Tamás Ált. Isk., 8. o.)
III. Németh Fanni (kőszegi Béri Balog Ádám Általános Isk. 6.o.)
A legkreatívabb írások:
I. Kajtár Laura (Sárvári Nádasdy Tamás Ált. Isk., 8. o.)
II. Erős Vivien (Sárvári Nádasdy Tamás Ált. Isk., 6. o.)
III. Tóth Zsófia (Rábapatyi Arany János Ált. Isk. 6.o)
A nyertes pályázók értékes könyvutalványokkal gazdagodtak.
Ezúton gratulálunk minden résztvevőnek a szép és igényes munkájához!
A legötletesebb alkotások rajz kategóriában:
Szemes Fanni (Sárvári Nádasdy Tamás Ált. Isk., 2. o.)
Marton Réka (Rábapatyi Arany János Ált. Isk., 2. o.)
Nagy Eliza (Sárvári Nádasdy Tamás Ált. Isk., 1. o.)
A legötletesebb alkotások próza kategóriában:
Poór Gabriella 4. osztály
Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola
Gyöngyösfalu
Kossuth u. 41.
9723
Egy váratlan barátság
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Herold nevű ló és egy Angelika nevű tehén. Innen nagyon messze, Texasban laktak egy tanyán, ahol rengeteg selymes, zöld fű nőtt.
Herold egy nagyon híres verseny- és ugratóló volt, Angelika pedig egy kedves, szerény fejőstehén, a gazda egyik kedvenc jószága. Herold éjjel- nappal gúnyolta Angelikát azzal, hogy ő duci.
- Hehehe, olyan vaskos lábakkal nem tudsz ám így szaladni! – így hétfőn.
- Hahaha, akkora tomporral nem lehet így ugrabugrálni! – így kedden.
- Höhöhö, akkora a fejed, csoda hogy beférsz az istállóba! – így szerdán. És így tovább, és így tovább a hét minden napján, minden hónap minden hetén, és minden év minden hónapján. Herold mindig valami új sértést vágott szegény Angelika fejecskéjéhez, aki emiatt nagyon szomorú volt.
Egyik este, mikor már mindenki aludt, egy hatalmas farkas falka jutott be a tanya területére. Meg akarták enni Heroldot. Angelika elkiáltotta magát:
– Herold, vigyázz! Jönnek a farkasok! – Herold ekkor felriadt. Meglátta, hogy farkasok veszik körül. Angelika bőgött egy hatalmasat, remélve, hogy ezzel felhívja gazdájuk figyelmét. Az ötlete szerencsére be is vált.
– Hát ez meg mi volt?- kérdezte magától félhangosan az éppen álmából felriadt középkorú férfi. Fölvette a piros kabátját, viseltes, sötétzöld gumicsizmáját, és kiment.
Amint kiért, meglátta a farkasokat. Befutott a fészerbe, hátha ott talál valamit, amivel elkergetheti a farkasokat. Hirtelenjében egy gereblyére esett a választása, melyet meg is ragadott, és azt lóbálva kiszaladt az udvarára. Amint kiért, elkiáltotta magát:
- FARKASOK! ITT EGY EGÉSZ FALKA FARKAS, VALAKI SEGÍTSEN! – A környékbeliek meghallották a kétségbeesett ordítást, és tüstént rohantak segíteni. Bár nem voltak sokan, hiszen egy kisebb faluról van szó, segítségük mégis nagyon sokat jelentett. Mindenki kapával, gereblyével vagy valamilyen kerti szerszámmal jött, hisz nem nagyon volt más kéznél. Egy idős hölgy, akinek szintén sokszor meggyűlt a baja a farkasokkal, egy gumislagot lóbálva rohant be az udvarra, hogy bosszút álljon a farkasokon, akik néhány hónapja vitték el hőn szeretett báránykáját, Pimpikét.
Nehezen ugyan, de sikerült elűzniük a farkasokat úgy, hogy sem a falubeliek, sem a gazda állatai nem sérültek meg. Másnap hatalmas lakomát tartottak. Az emberek különböző sülteket, süteményeket, és mindenféle földi jót ettek (amelyből hébe-hóba az asztal körül somfordáló Duke nevű öreg házőrzőnek, s a szomszéd néni három cicájának, Siccnek, Friccnek és Fityircnek is csurrant- cseppent valami).
Herold kissé félve és szégyenkezve közelítette meg Angelikát. Elhatározta, hogy bocsánatot kér tőle, és megpróbálja valahogy kiengesztelni, hiszen mégiscsak megmentette az életét.
– Angelika! – szólította meg a kedves kis fejőstehenet. A tehénke szelíden, beletörődően ráemelte tekintetét, s már készült volna az újabb sértésre, mikor Herold végre kimondta:
– Nagyon sajnálom, amit veled tettem. Nem érdemeltem meg, hogy segíts, te mégis megmentettél engem. Nélküled farkasvacsora lettem volna… Miért csináltad? – az utolsó mondatra hangja kissé elvékonyodott.
– Tudod Herold, még ha mindig gonosz is voltál velem, sajnos, amiket mondtál, szinte mind igazak voltak. Én nem vagyok képes olyan szépen galoppozni vagy ugratni, mint te. Viszont pont ezért mindig csodáltam azt, hogy neked ezek ilyen jól mennek, s mindig nagyon szerettem volna a barátod lenni – a paripa szíve majd megszakadt, hogy a boci még így is kedves volt hozzá.
– Hát… ha meg tudsz nekem bocsátani… akkor én szeretném, ha barátok lennénk – mosolyodott el Herold.
– Akkor legyünk barátok! – mosolygott Angelika.
Azzal a két újdonsült barát együtt megindultak a selymes, zöld füvű legelőre. Ki gondolta volna, hogy egy farkas falka kell ahhoz, hogy szerezhess egy új barátot?
Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola
9723 Gyöngyösfalu Kossuth utca 41.
Krausz Gabriella 2.b
A rigó és a fecske
Egyszer a rigó mama és rigó papa olyán fára költözött, ami nagyon közel volt egy fecskefészekhez.
Fészket építettek, tojást raktak, mint a szomszédaik. Egyszer aztán csoda történt, egyszerre keltek ki a fecske és rigó család fiókái. Nagy ünnepséget rendeztek. Egyik dalolt, másik csipogott, táncoltak, mindenki örült a kicsiknek. A két család jó szomszédokká váltak. Telt az idő, a fiókák növekedtek. Együtt tanultak meg repülni. Közösen fedezték fel az erdőt. Megismerkedtek a nyúllal, aki olyan gyorsan futott, hogy nem tudták utolérni, bármennyire is gyorsan tudtak repülni. Bagoly bácsitól sok okos dolgot tanultak. Csiga Csabi pedig olyan gyorsan tudott csúszni, hogy elaludtak mellette. A rókát sokszor megtréfálták azzal, hogy zörgették a bokrot, amire ő azt hitte, hogy valami finom falat vár rá a bokorban.
Sokat nevettek és tanultak fecske mamától és rigó papától. a kisrigó ekkor tudta meg, hogy a kisfecske nem marad itt vele örökre. Nyár végén messzire repül. Elszomorodott. Vele akart menni, de szülei nem engedték. Elmesélték neki, hogy ő nem bírná a hosszú utat és a kisfecske sem maradhat itt, mert télen megfagyna. Szomorú volt, de megértette.
Eljött a nyár vége. A két fióka elköszönt egymástól, de tudták, hogy tavasszal újra találkoznak, és megint együtt repülhetnek.
A bagoly és a süni
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy süni, annak volt egy szép piros almája.
Éppen hazafele igyekezett vele, amikor találkozott a bagollyal az erdei tisztáson.
A bagolynak nagyon megtetszett a süni almája és úgy gondolta ellopja azt. A süni azonban látta, hogy a bagoly valamiben mesterkedik. Mikor a bagoly odaért a süni mellé, megkérdezte:
- Kaphatok egy falatot az almádból?
- Nem!- felelte dühösen a süni, mert a bagoly eközben már csippentett is egyet a gyümölcsből.
Miután a bagoly látta, hogy a süni bizony megijedt tőle, már nem reménykedett nagyobb falatban és szomorúan elvonult.
A süni azonban megsajnálta a tolvajt és utána ment.
- Hé bagoly koma, várj!- szólította meg- Nagyon nagy ez az alma, ketten is jól lakunk belőle – mondta kedvesen a süni.
A bagoly nagyon szégyellte, hogy meg akarta lopni a sünt, de a jóságos kis tüskés megbocsátott neki.
Elfelezték a gyümölcsöt és ettől a naptól kezdve barátok lettek. Itt a vége, fuss el véle!
Írta: Iszak Mihály Ferenc („Aranyálmok” pályázat)
dr.Tolnay Sándor Általános Iskola, Gyöngyösfalu, Kossuth Lajos u. 41.
2.a. osztály
Felső évfolyam: 5-8. osztály
A legaranyosabb költemények:
Ha léteznél…
Ha léteznél, elrejtenélek szívem mélyén,
hogy ne felejtsem el, törvény a szeretet.
Minden szavunk igazat szólna,
Minden tettünk aranyba borulna.
Úgy bíznék benned, mint vak a felkelő napban.
Amikor gyengeség gyötörne, lelkem puha paplan.
Ha megkérdeznéd tőlem, hogy vagy, s figyelnél rám,
boldogan halnék meg, mert tudnám, hogy te ott voltál.
Áldozatot, ajándékot tőled nem várnék,
Terveinket, álmainkat együtt szőnénk.
Szomorúságban, örömben veled lennék,
szövetségünket az idők végéig Szent János őrizné.
Tiszta szívvel, igaz hittel jótettekre buzdítanálak,
ahogy Jézus is tette tizenkét apostolával.
Ahogyan régi idők nagy barátai is tették,
„ Azonban ez nem volt még elég.”
Lelkemet nem hatotta át még ez az érzés,
ha adni akartam, hát ledobtak a mélyig.
Kell egy hely, hová betérhetek én is.
Tudom, hogy te is ott leszel a fogadóban,
ahol Petőfi és Arany prózái halkan szólnak,
s a barátság aranykoszorúja nyakunkba borulna.
Horváth Milán 8. osztályos tanuló
Szelestei Általános Iskola
9622 Szeleste, Fenyő u.1.
Nem ismerek rád
Sokat játszottunk, nevettünk,
de az idő elment mellettünk,
ez már nem olyan, mint rég.
Minden emlék egy elveszett kép.
Lelkitársamnak tekintettelek.
Minden helyzetben segítettelek.
Kihúztalak a rosszból,
és óvtalak a gonosztól.
Többé nem ismerek rád
nem hiszem, hogy emlékszel rá,
mennyit jelentettél nekem,
nem is foglalkoztál velem.
Azt mondtam, minden rendben,
mert nem tudtam, megbízhatok-e benned.
Bár nem hiszem, hogy érdekelt,
mi történik, mikor nem vagy velem.
Könnyeimet elrejtettem, nehogy lásd,
mennyire fáj, hogy elhagytál,
hogy mást választottál helyettem,
aki visszahúz, ahelyett, hogy felemel.
Szeretnélek elfeledni, és soha többé nem szeretni.
Rám se nézel többé, várod, hogy váljak köddé.
Feladod a barátságot, nincs más választásom,
el kell engedjelek téged, és hagyni elveszni a képed.
Al-Shamiry Leila
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
Magyartanár: dr. Horváth Péterné
Barátság – rap
Miért mondjátok, hogy nincs?
Igenis, a barátság nagy kincs!
Örömteli pillanatokkal teli,
de, jaj, a szomorúság megrendíti.
Az együttérzés nekünk boldogság,
Sokféle ember, sokféle barátság!
Hosszabb-rövidebb ideig, de akár egy életen át,
Összeköt minket, hisz mi vagyunk két jó barát.
Másféle szokások, külön emberek,
Örömet a barátság hoz csak neked.
Egy Világon át is köthetünk barátságot,
De vannak, kik ellenzik e kapcsolatot.
Azok, kik nem támogatják,
Tapasztalatukat nem mondhatják.
Volt barátom a Világ másik felén,
Próbáltam beszélgetni vele én.
Ez valahol mélyen belőlünk fakad,
A legbelső énünkből a másikra tapad.
Nem mondjuk ki, de tudjuk, értjük tisztán,
A barátság, az elfogadás egy életre szól tán.
Bármit hozzon az élet, akárhogy is lesz,
a Barát, ahogy tud, mindig veled lesz.
Szavak nélkül ülünk egymással szemben,
Ő mégis tudja, mi jár az eszemben.
Nem akarja, hogy megváltozz, nem akar rosszat,
Minden tréfában veled van, mit az élet hozhat.
Miért mondjátok, hogy igaz barátság nincs?
Értsétek meg, a barátság nagy kincs!
Fider Péter Bálint 8. a
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
Magyartanár: dr. Horváth Péterné
Németh Fanni
Barátság
Petőfi levelet ír egy februári nap,
Mit megjelentet minden lap.
Arany János válaszol,
Nem sejtve még barátságot.
Tisztelték egymást nagyon is,
Hisz Petőfi imádta a Toldit.
1847 június egy,
Petőfi Nagyszalontára megy.
Van is verse Arany Lacinak,
Kit szólít bolond fiúnak.
Két év adatott nekik,
Míg egymást a harcban el nem veszítik.
Barátságuk erősebb volt minden köteléknél,
Együtt harcoltak az életük végén.
Petőfi meghalt a harcban,
Visszatér Arany alkotásaiba.
Ez a barátság, melyre mind úgy vágyunk,
Arany és Petőfi kötelékét óhajtjuk.
De az ilyen barátság ritka,
Megtalálható az irodalomban.
A legkreatívabb írások:
Aranyálmok
„A barátság egy olyan aranyszál, amely összeköti két ember szívét.”
Velem vagy …
Felkeltem, de homályosan láttam mindent. Elég furcsán éreztem magam. Mikor végre rendesen ki tudtam nyitni a szemem, észrevettem, hogy nem a saját ágyamban feküdtem. Egy kórházi ágyban voltam. Nem tudom, mi és hogyan történt. Bejött egy orvos és egyből meg is kérdeztem tőle, hogy ”Mi történt?” Gyengéden rám mosolygott és annyit mondott csak, hogy autóbalesetem volt, épp hogy meg tudtak menteni a biztos haláltól. Csoda volt, hogy túléltem. A kocsiban a legjobb barátom is ott volt. Amikor kimentem a kórházból, már őt is kiengedték. Várt rám. Az iskolában ismerkedtünk meg, még 5. osztályban. Az elején nem kedveltük egymást, de összekerültünk a tanulószobán. Akár akartuk, akár nem, egy helyen voltunk minden nap több órát. Mivel ugyanarra laktunk, egy nap odajött hozzám iskola után. Elkezdtünk beszélgetni, megkedveltük egymást. Minden nap együtt mentünk haza az iskolából és elkezdtünk találkozni a hétvégéken is. Legjobb barátok lettünk, mindent együtt csináltunk. Ott aludtunk egymásnál és kibeszéltünk mindenkit. Ő az egyetlen igaz barátom.
Amikor a kórház előtt találkoztunk, egyből megölelt. Megbeszéltük, hogy most hazamegyünk pihenni. Nehéz napokon voltunk túl. Ez lenne a legjobb. Miután hazaértem, lefeküdtem aludni. Másnap reggel, a barátnőm már írt. Megkérdezte, hogy vagyok és hogy lenne-e kedvem csinálni valamit délután. Igent mondtam. Egy vidámparkba mentünk, sokat nevettünk együtt. Nem szeretek sok ember között lenni, mindig is szorongtam az ilyen helyeken. Ilyenkor mindig fogta a kezem és elmúlik ez az érzés. De most más volt, úgy éreztem mindenki minket bámul, mintha teljesen őrültek lennénk. Felültünk egy óriáskerékre, megnyugtatott. Mindig meg tudott nyugtatni, mellette mindig biztonságban érzem magam. Elmentünk inni valamit. Általában a barátnőm rendelt, mert én nem mertem. De most megkért, hogy én rendeljek. Nagy nehezen sikerült rendelnem két kávét. Leültünk és tovább beszélgettünk, aztán hazaindultunk. Nagyon jó volt ez a nap. Olyan fáradt voltam, hogy otthon egyből elaludtam. Másnap, mikor felkeltem, a barátnőm hívott. Azt kérte, hogy menjek ki vele beszélgetni a parkba. Kimentünk a szokásos helyünkre és leültünk egy padra. Furcsán viselkedett. Csak annyit mondott, hogy sajnálom. Nem értettem miért mondja, hiszen semmi rosszat nem tett, ezért csak mosolyogva néztem rá és annyit kérdeztem, hogy “mit sajnálsz?” Valamiért furcsán éreztem magamat, valami nem volt rendben. A barátnőm csak mosolygott, de hirtelen valaki rám köszönt. Az orvos volt, aki megmentette az életem. Leült közénk. Megkérdeztem, hogy mit keres itt? Valami baj van? De csak annyit kérdezett, hogy “Hogy viseled?” Én furcsán néztem rá, közben ráláttam a barátnőmre, aki csak gyengéden mosolygott rám. A szívem a torkomban dobogott, nem értettem mi történik. Megkérdeztem az orvost, hogy “Mit?”. Ő csak annyit mondott, hogy “A barátnőd halálát”. Csak néztem az orvosra és utána ránéztem a barátnőmre. Minden elhomályosodott körülöttem, nem kaptam levegőt. Ez most valami rossz vicc? Ott ült az orvos mögött a barátnőm. Nem tudtam egy szót se mondani. Az orvos megfogta a vállam és annyit kérdezett, hogy “látod őt, ugye?”
Az orvos elmesélte, amikor engem és a barátnőmet bevittek az intenzív osztályra, mind a ketten szörnyű állapotban voltunk. Én kómában voltam, viszont a barátnőm ébren volt és az orvosnak annyit mondott, hogy az én életemet mentse meg az övé helyett. Könnyes szemekkel ránéztem az orvosra, már a barátnőm nem volt mögötte. Feláldozta magát értem, odaadta nekem a saját szívét.
Már az ő szíve dobog bennem. Egy életen át emlékezni fogok rá. Rá, az én legjobb barátnőmre.
Kajtár Laura 8. a
Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
Magyartanár: dr. Horváth Péterné
Egy igaz barátság története
A történet megtörtént esemény alapján íródott, tartalmazhat vicces, bohókás, olykor szomorú részeket.
Valamikor nagyon rég, talán a 2013-as év elején történhetett a dolog, amikor átléptük az óvoda kapuját. Már bölcsődés koromban társasági életet éltem, de még egyáltalán nem vettem komolyan a barátság fogalmát. Tudjátok, hogy van ez: barátságok jönnek-mennek. Nem mindig voltam népszerű, de hát csak az akaratomat szerettem volna érvényesíteni. Ez pedig mindig konfliktusokkal járt. Komoly problémákat kellett megoldani, ki kapja meg először az almalevelet, ki választhasson először játékmotort, meg ilyesmi. Igazán akkor vált komollyá a dolog, amikor az óvodai létünk alkalmával megismerkedtem vele. Cserfes, nagyszájú kislány volt, akárcsak én. Egy gond volt vele, mindig játszotta a főnököt. Pedig, ha jól emlékszem én már babakoromban is szerettem irányítani. Az óvodai homokozóban indult el máig töretlen barátságunk. Komoly dolgokról beszélgettünk úgy, mint: kit lepjünk meg egy finom homoktortával, vagy azokat a fránya fiúkat tárgyaltuk, akik futkoztak utánunk. Tudtuk, hogy odavoltak értünk, csak álcázták. Ebben a korban még olyan éretlenek. Nagyon sokat játszottunk együtt, a kedvencünk a babakonyha volt. Akkoriban indultak ezek a főzőműsorok. Otthon is mindig pontoztam anyukám főztjét. Tudjátok milyen fontos az ízharmónia, meg a struktúra. El is határoztuk, hogy ma mi készítjük az ebédet az óvónéniknek, amiből persze aztán nagy összeveszés lett. Na, de ne rohanjunk így előre, elmondom mi történt. Hát ugye, mint minden normális étteremben van egy konyhafőnök. Természetesen magamra vállaltam volna, mert hát mindent a közösségért. Ezzel csak egy nagy probléma volt, hogy nem tudtunk megegyezni a poszton. Azt találtam mondani neki, hogy menjen ki a konyhámból. Ja és még a haját is jól meghúztam, meglehet, hogy valami csúnyát is kiabáltam rá. Ennek meg az lett a vége, hogy beárult és a büntetőszékbe kerültem. Onnan kellett végignéznem, ahogy boldogan sütik a palacsintát, kevergetik a levest. Gyönyörű barátnő az ilyen, mondhatom. Duzzogva, karba tett kezekkel elmélkedtem. Aznap próbáltam keresni más barátot, odaültem egy kupac legózó gyerek közé. Mikor egy ideje már nyugodtan játszottam, váratlanul odajött a barátnőm, és hozott nekem palacsintát meg levest. Leült a szőnyegre és azt mondta, nekem főzte. Nyilván a sértődöttség még bennem volt, de aztán komolyan megbeszéltük. Muszáj kompromisszumokat kötni egy barátságban, máskülönben nem működik. Az évek csak teltek, és egyre szorosabb kötelék volt közöttünk. Sokszor játszottunk együtt otthon is. Nagyon jó bulik voltak, főleg mikor egyszer kitaláltuk, hogy tüskés építőjátékokkal megturbózzuk a hajunkat, aminek az lett a vége, hogy anyukám őrjöngve hozta a nagyollót és vagy 20 centit vágott le a hajamból, hogy ki tudja szedni. Hát van ilyen. Fiatalság, bolondság ugyebár. Aztán elbúcsúztunk az óvodai évektől, de az iskolapadot is együtt koptattuk. A reggel mindig balhés volt, mert sosem készült el időben, és mindig ott szobroztam a házuk előtt. Egy darabig azért minden jól ment, aztán megtörtént a legrosszabb. Bekerült a képbe valaki. Egy harmadik, aki mindent tönkretett. Úgy éreztem elvette tőlem a legjobb barátomat. Anyukám mindig azt mondta, hogy senkit nem lehet kisajátítani, de én ezt nem így gondolom. Ha én vagyok a barátja, velem kell mindent csinálnia. Olyan galibák lettek ebből, hogy még a felnőtteknek is be kellett avatkozni. Akkor a legjobb ötletnek az tűnt, hogy én kiszállok. Nagyon rosszul esett, bánatos voltam. Nem éreztem magam jól, tudjátok, mikor belül mardossa valami az ember lelkét. Esténként a tik-tokon lógtam, és láttam, milyen vicces videókat készítenek. Előtte még velem csinálta, most meg átpártolt. Mondhatom, ezektől még pocsékabbul éreztem magam. Jöttek a közös szelfik, a szülinapi partik, én meg csak főttem a levemben. Nem mondom, próbáltak közeledni hozzám, de én, mint egy sündisznó, tüskéket növesztettem, és csak azért se. Ez mondjuk mindig megvolt bennem, kicsit makacs természetem van, de ha őt választotta, legyen így, gondoltam magamban. Egyszer aztán beteg lett. Van a mi korunkban egy nagy dilemma, ez pedig a házi feladat küldés. Ez egy kardinális kérdés a mai korban. Valahogy senki nincs otthon, hogy be tudná fotózni és elküldeni. Ez egy olyan nehéz feladat mindenkinek, sok vesződséggel jár. Megtudtam, hogy ősrégen, még a szüleim gyerekkorában nem volt ám mobiltelefon. Hú, még a víz is kiver a gondolattól. Biciklivel mentek egymáshoz a gyerekek a füzetekkel, tankönyvekkel, úgy vitték a házit a betegnek. Na de térjünk is vissza, szerencsére a világ fejlődött, és nekünk már nincs ilyen problémánk, max., ha elfogy a net, vagy elmegy a wifi, mert valljuk be, az elég nagy tragédia tud lenni. Őszintén szólva, nagyon hiányzott a barátnőm. Természetesen elküldtem neki mindent, és aztán elkezdtünk beszélgetni. Vártam, hogy meggyógyuljon, és újra találkozzunk. Olyan boldogságot éreztem, mint még soha. Erre mi történt? Megsértődött a harmadik fél. Egy darabig azt gondoltam, most szenvedjen, tudja meg, milyen érzés, ha valakitől elveszi a barátját. Aztán valahogy mégsem hagyott nyugodni a dolog. Egyik nap a suliban megbeszéltük, hogy délután programozzunk együtt. Lementünk a térre, szép lassan a fél osztály összeverődött. Olyan jó volt, hogy végre nem csak telefont nyomkodtunk. A személyes kapcsolatok így tudnak leginkább kialakulni, és a közösen szerzett emlékeket mindig megőrizzük. Azóta én is beláttam, hogy kisajátítani nem lehet senkit, de fontos, hogy tudjuk, számíthatunk egymásra.
A barátság köteléke nagyon fontos. Legyen egy olyan ember, akiben megbízhatunk, féltett titkainkat elmondhatjuk neki. Az igazi barátnak mindig van ideje rád, örül a sikereidnek, támogat a bajban, és felemel, ha padlón vagy. Mindenkinek kívánok egy olyan igaz barátot, akit én találtam.
Készítette: Erős Vivien, 6. c osztályos tanuló
Iskola: Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola
Magyartanár: Dr. Horváth Péterné
Zsálya a kis sárkány
-Megjöttünk!-Lépett be András a szobába, akit Zsóka a kislánya követett.
-Muszáj volt elköltöznünk?-kérdezte a lány, aki jól tudta miért volt okuk elmenni.
A kérdésre igazából nem várt választ. Szomorkásan becsoszogott az új szobájába és lehuppant az ágyára.
-Bárcsak! Bárcsak lenne egy barátom! Egy kutya!-kicsit még tűnődött, aztán fölpattant az ágyról.
Már rohant volna ki a szobából amikor hirtelen földbe gyökerezett a lába. Meghallotta az étkezőből kiszűrődő hangokat, édesapja és édesanyja, Ágnes beszélgetését.
-Biztos jó ötlet ez? Szerintem ért az állatokhoz így is.- jelentette ki az anyukája.
-Igen jó ötlet!-Vágta rá András.
Hogy miről is beszélgettek? Egy különleges intézményről, ami egy sárkányszeliditő iskola volt.
Zsóka tovább hallgatózott:
-Már hétfőn mehetne! Bizz bennem, jó lesz!
-Hétfőn? Az két nap múlva lesz!-A kislány ledermedve állt az ajtóban.
Másnap kikelt az ágyból és kicammogott a konyhába. A szülei már ott ültek az asztalnál.
-Gyere ülj le te is!- Mondták egyszerre a szülők.
Zsóka lehuppant a székre. Kinézett az ablakon, miközben mohón kapkodta a falatokat. András újságot olvasott, Ágnes pedig magazint.
-Ahh!-Sóhajtott
-Iskola.
Nem igazán volt kedve menni, bár a sárkányokat szerette, de azért ez mégis csak egy másik környezet nem?! Felugrott és nyújtózkodott egy nagyot. És hirtelen felmerült benne egy kérdés:
-Mit vegyek fel?-sietősen a gardróbja felé indult. Átsuhant a függönyön (mivel a szobától a gardróbot egy lepel választotta el) és körülnézett.
-Kék nadrág, fekete póló vagy inkább piros ing vagy esetleg rózsaszín szoknya? Sehogyse jó! Ki kell öltözni? Vegyek fel nyakláncot? Még soha sem voltam ilyen suliban!
Felhívta a másik suliban volt legjobb barátnőjét hátha tud segíteni.
-Niki! Mit vegyek fel?-kérdezte kétségbeesetten.
-Szerintem fekete nadrág, piros blúz! Ez lesz a tuti!-Vágta rá a barátnő.
-Hála és köszönet! Puszi!-búcsúzott el gyorsan, mivel telt az idő.
Most hogy ezen túl volt, figyelhetett a többi dologra. Bepakolás, tízórai stb…
Indulhatunk!-kiáltott le az emeletről, mivel ott volt a szobája.
Kiléptek az ajtón és máris szemerkélni kezdett az eső.
Pusszancs!-Szállt ki Zsóka mérsékelt örömmel az autóból.
-Szia Kincsem! Jó napod legyen!-mondta az anyukája, és egy nagy, cuppanós puszit nyomott kislánya orcájára.
Az új lány az iskola udvarára belépve elámult. Egy köríves kapun kellett belépnie, ami kőből volt gyönyörűen kifaragva. Elindult a macskakőből kirakott úton. Egyszercsak megpillantott valakit a távolban. Ismerősnek tűnt…. Az árny látszólag felé közeledett. De ki lehet?
-Zsóka!-kiáltotta az ismerős hang
-Julcsi?
Szaladni kezdtek és megölelték egymást.
-Olyan régen láttalak! Te hogy kerülsz ide?
Az ismerős lány a másik iskolából volt, az egyik legjobb barátja. Ők pár héttel előttük költöztek el.
-Igazából én sem nagyon tudom-válaszolta.
-Mindegy, úgysem az a lényeg. Legalább nem leszek egyedül!
Beléptek az iskolába. Mivel már valamennyire jártas volt Julia a helyen, ezért körbevezette a másikat.
-Hát itt lenne az osztályunk!
-De szép!- ámult el Zsóka.
Csengettek. Leültek a helyükre. Vagyis nem pont, mert az új lánynak még nem volt kijelölve melyik pad az övé. Egyszer csak benyitott Cili néni, az osztályfőnök. Barna és rövid haja volt. A piros szemüvege úgy csillogott a napfényben mint egy lámpa.
-Gyerekek! Gondolom már észre vettétek, hogy van egy új osztálytársatok.
-Zsóka! Kérlek gyere ki és mutatkozz be!
A kislány szégyenlősen kislattyogott a többiek elé.
-Molnár Zsóka vagyok és Óföldről jöttem.
-Köszönjük! Még valamit szeretnél magadról mondani?- tudakolta a tanárnő.
-Nem köszönöm!-motyogta maga elé megszeppenve.
Sára mellé le is ülhetsz. Sári padja az ablak felöli padsorban volt.
Elkezdődött az első óra. Történelem óra volt. Túl sokat nem tudott hozzáfűzni, a sárkányok betelepítéséről volt szó. A kötelező órák után mindig volt egy plusz óra ami csak a sárkányszelídítésről szólt. Az ötödik óra után is csengett a csengő, ez volt az utolsó. Jöhetett a házisárkány tanóra (az ottani gyerekek csak így hívták).
Veréb tanár úr (akire a gyerekek ragasztották rá ezt a nevet, mert alacsony, nagyszakállú és kicsit súlyosabb ember is volt ) nagy bejelentésre készült.
-Mint tudjátok -szólalt meg a tanár úr, akit egyébként Német Mártonnak hívtak-, van a szomszédságunkban egy vár, ahol meg nem szelídített sárkányok laknak. Minden évben odahívnak valakit, valakiket. Mégpedig olyan tanulókat a hetedikből, akiknek a legjobb jegyük van, a diákok közt úgynevezett ,,házisárkányból”. Örömmel jelentem be, hogy az idén Juli és Zsóka kapták meg a lehetőséget, hogy kipróbálhassák magukat.
A többi tanuló nem igazán vette jó néven, hogy egy egész napra hiányozhatnak a suliból, és még pótolniuk sem kell.
-És hogy miért pont ők?-folytatta a beszédet. Zsókáról mint kiderült, előbb is volt már ilyen ,,képzésen” ahonnan nagyon jó jegyeket hozott. Julcsi pedig az itt töltött idő alatt (mivel ő előbb jött) szedte össze az érdemre méltó eredményt.
Lezajlott a bejelentés. Utána a két hetedikest az egyik üres tanterembe vezette, hogy elmondja a további utasításait.
-Figyeljetek! Beértek a Wandhels várba, ahol sajnos külön kell válnotok. A folyosó tele lesz csapdákkal, persze nem olyanokkal, amelyek igazán veszélyesek. Az épületben két sárkány lakik. Természetesen kaptok védőfelszerelést is, ha esetleg annyira veszedelmes lenne egyikőjük is. Ha meg tudjátok szelídíteni őket, akkor úgy nevezitek el őket, ahogy csak akarjátok. Erre az eseményre pénteken fog sor kerülni.
És még sorolhatnánk mi mindent mondott el…
Gyorsan eljött a péntek reggel. Amíg a többiek iskolába, ők addig a romos várba mentek. Mivel világos volt, nem kellett zseblámpát vinniük a szelídítéshez, mert a réseken beszűrődött némi fény. Odaértek.
Ahogy beléptek, már külön is kellett válniuk egymástól.
-Sok szerencsét!-ordították szinte egymásnak, és a sötétben továbbra is fennhangon kiabáltak, csak hogy ne féljenek annyira.
Zsóka elindult a csúszós és nedves köveken. Nagyon nagy pókhálók csüngtek mindenhol. Körülbelül tizenöt perc bolyongás után egyszercsak morgást hallott. Mintha valamelyik sarokból jött volna…vagy..?
-Csak nem valamelyik sárkány lehetett az?-morfondírozott magában.
Egyszercsak érezte a háta mögött, hogy valami ráfujt. A kislány ijedten hátranézett. Egy vérpiros fenevad magasodott ott, néhány centire tőle. Összeszedte minden bátorságát. Suttogni kezdett. Már egyáltalán nem félt, csak a cél lebegett a szeme előtt, megszeliditeni a fenvadat. Megpróbálta megérinteni az orrát, de a sárkány hátra hőkölt. Sokáig próbálta magához csalogatni , bűvölni a piros árnyékot, de hiába. Végül feladta. Nagyot sóhajtott és leült. Azonban a sárkány kis idő múlva a háta mögé merészkedett és hozzábújt. A kislány átölelte és azt mondta:
-Zsálya lesz a neved!
Arany János Általános Iskola
- osztály
Készitette:Tóth Zsófia